budapestgasztroblog

M. ÉTTEREM

www.metterem.hu

A hétvégi honlapböngészés után egyszerre olvadoztunk és bizseregtünk. Az arculat bűbáj, a virtuális étlapon pedig izgalmasabbnál izgalmasabb tételek szerepeltek. Más kérdés, hogy mire hétfőn este odaértünk, ezek java lecserélődött. Hiába húztuk elő orvul a telefonunkat, nem volt okunk balhézni, ugyanis korrektül updatelték a honlapon a kínálatot. Egy igazi bisztró pontosan erről szól, s bár sajnáltuk, hogy a nyúlmájról és nyúlveséről lemaradtunk, összességében még a csalatkozás ellenére is örültünk.

A hely nem túl bling-bling, cserébe az enteriőr kreatív és a hangulat őszintén családias. Egy kicsit olyan az egész, mintha egy Amishek által üzemeltetett Disneylandben berendezett francia kiskocsmában próbálnának magyar szakácsok csúcsgasztrót vinni. Mindez a Kertész utcában igazi trip, teljesen kikapcsolja az embert, ugyanakkor az emelet elég sivár, oda már kevesebb jutott a cukizmusból.

A helyről volt némi infónk, így pozitív előítélettel érkeztünk. Ezt relatíve hamar lerombolta a langyosan tálalt vargányakrém leves. Az igazi megrázkódtatás azonban még csak ezután következett, amikor ugyanis az egyébként finom, de így langyosan mégis inkább egy erdei tócsára emlékeztető lét visszaküldtük melegíttetni, nem sejtettük, hogy mélyszántású, filozofikus disputánkat, a konyhából kiszóló mikrohullámú csengetése fogja félbeszakítani.

Nem akarjuk adni a gasztrosznobot, ha épp nincs más nyitva a közelben, szó nélkül faljuk a Szerájban a langyos sültrkumplit és bár nem ezek jelentik életutunk csúcspontjait, akár a mekiben is képesek vagyunk feltölteni a lemerült akksikat, azért ezen a ponton mégiscsak leszakadt a pofánk. Minthogy minden ami étel, olyan mint a szerelem és viszont, hát itt egy újabb bizonyíték: ez sem fáj ha nem tudunk róla. Más kérdés, hogy a tányér belső falára száradt perem nem a gomba kalapját hivatott illusztratíve reprezentálni, így kevésbé tudtuk elnézni ezt a malőrt. A leves kicsit híg volt, lehetett volna krémesebb, de a fűszerezése és a felhasznált alapanyagok minőségének eredményeként az összhatás inkább jó volt, mint rossz. A csészét egyébként egy puri-szerűséggel fedték le. Ez a vajas tészta olyan, szinte fájóan finom volt, hogy minden haragunkat száműzte. Mikor elfogyott, a figyelmes felszolgálók házi kenyérrel kedveskedtek, mely legalább annyira volt kenyér, mint kalács és kalács, mint kenyér, és édes és friss és ropogós és...el is felejtettük ekkorra a mikrót.

A kecske szaftos volt és puha. Egyszerre hozza a birka bukéját, a vadhús mélységét, ízletes, izgalmas, és érezni lehetett, hogy aki készítette, nem először cimborál a patással. Az enyhén fűszerezett piláf príma körete volt a kifejezetten szaftos kecske tokánynak. Megbolondítandó egy üvegszemben (hiába, ez a hivatalos neve, szerintünk is röhej) friss chillivel turbózott mézes, római köményes, szószt kínáltak. Ez olyan tökéletes ízfokozóként funkcionált, hogy egy-egy falat után hümmögésünk közepette csukott szemhéjunk belső felén kirajzolódott, ahogy egy fehér csipkés ruhába öltözött kecskével keringőzünk.

A kacsacomb roppanós volt és hibátlanul átsült, a burgonyapüréből pedig csak azért hagytunk egy kanálkával, hogy legyen mit örök időkre eltennünk egy Swarovskival kirakott "etalon" feliratú üvegcsében.
Ahogyan azt a mellékelt ábra mutatja, a számla több szempontból is emberközeli.